Az ACE-teszt (Adverse Childhood Experiences) egy 10 pontból álló teszt, amely ártalmas gyermekkori élményekre vagy traumákra világít rá. Lényegében ez egy 10 kérdésből álló felsorolás, amely a korai életszakaszban előforduló gyakori traumatikus élményeket említi meg. Azt már tudjuk, hogy a gyermekkorunk milyen nagymértékben befolyásolja felnőttkorunk kihívásait, mégis sokan nem nézünk azzal szembe, hogy ezeknek valójában milyen mélyre nyúló hatásai lehetnek az életünkre, munkánkra, párválasztásunkra és saját gyermekeink nevelésére.
Mivel az ACE-értékek nagyobb száma gyakran egyenesen arányos a későbbi élet kihívásaival, beleértve bizonyos egészségügyi problémák magasabb kockázatát, a teszt arra szolgál, hogy jelezze, később mekkora valószínűséggel kell szembenéznie az alanynak ezekkel a kihívásokkal.
A teszt arra is hasznos eszköz, hogy az életünkben felmerülő nehézségeket könnyebben értsük meg és tudatosítsuk magunkban. Amúgy egy több mint 17 ember bevonásával készült kutatás nyomán alkották meg az ACE- tesztet a kilencvenes években dr. Vincent Felitti és dr. Rob Anda epidemiológusok és azóta széles körben alkalmazzák külföldön a pszichológusok és pszichiáterek.
Milyen kérdések található az ACE-tesztben?
Minden „igen” válaszhoz adj hozzá 1-et. A végén lévő teljes szám a Te összesített ACE-számod.
Fontos, hogy a 18. születésnapod előtti időszakot vedd számításba:
1. Gyakran vagy nagyon gyakran egy szülő vagy más felnőtt a háztartásban… káromkodtak, sértegettek, lenyomtak a földre vagy megaláztak? Féltél attól, hogy fizikai sérülés ér vagy bármilyen bántódásod eshet?
2. Egy szülő vagy más felnőtt a háztartásban gyakran vagy nagyon gyakran… meglökött, megragadt, pofon vágott vagy hozzád vágott valamit? Megütöttek olyan erősen, hogy nyomok maradtak utána a testeden vagy megsérültél?
3. Egy felnőtt vagy egy nálad legalább 5 évvel idősebb személy… megérintett vagy simogatott a testeden, olyan helyeken, amelyek privátnak számítanak? Azaz a fehérnemű vonalában, akár csak érintés szinten vagy akár szexuális módon? Kísérelt meg valaki, vagy akár sikerrel járt-e valaki bármilyen szexuális aktust létesíteni veled?
4. Gyakran vagy nagyon gyakran érezted úgy, hogy… a családodban senki sem szeretett vagy nem tartott fontosnak vagy különlegesnek? A családod nem figyelt egymásra, nem érezted magad közel hozzájuk, nem támogattátok egymást, nem kötődtetek egymáshoz?
5. Gyakran vagy nagyon gyakran érezted úgy, hogy… nem volt elég ennivalód, koszos ruhát kellett viselned és senki sem védett meg, ha bántottak? Előfordult, hogy a szüleid túl részegek voltak ahhoz, hogy vigyázzanak rád vagy elvigyenek orvoshoz, ha szükséged volt rá?
6. A szüleid különváltak vagy elváltak, külön költöztek?
7. Elveszítetted valamelyik szülődet?
8. Egy háztartásban éltél valakivel, aki alkoholista volt vagy aki drogokat fogyasztott? Netán érte anyukádat bántalmazás a családon belül?
9. Volt-e a családodban depressziós vagy elmebeteg, vagy öngyilkosságot kísérelt meg egy családtag?
10. Van a családodban valaki, aki börtönbe került?
FONTOS!
Fontos emlékezni mindarra, amit ez a kvíz nem vesz figyelembe! Először is, hogy sok olyan élmény van, amely traumatikus lehet a gyerekek számára, amelyekről a kvíz nem kérdez rá – például közösségi erőszak vagy zaklatás, rasszizmus, a diszkrimináció egyéb formái, természeti katasztrófák, lakhatási bizonytalanság stb.
Ez azt jelenti, hogy az ACE-teszt összes kérdésének megválaszolása nem ad teljes képet arról, hogy a gyermek milyen nehézségekkel szembesült – és így nem valódi mutatója a lehetséges kockázatoknak. Nem is tud teljes képet azokról a lehetséges megoldásokról, amelyeket a közösségeknek fontolóra kell venniük, de egy nagyon jó alap irányt mutat.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy mindenki más és a gyermekkori negatív tapasztalatok minden gyermekre másképp hatnak. Csak azért, mert egy személy több traumát tapasztalt, nem jelenti azt, hogy a későbbi szociális, érzelmi vagy egészségügyi problémák elkerülhetetlenek. Egyes gyerekek ugyanis nagymértékű rugalmasságot fejlesztenek ki és nagyobb eséllyel küzdenek meg a komolyabb nehézségekkel, míg mások pont az ellenkezője. A genetikai tényezők is szerepet játszanak abban, hogy egyes gyerekek hajlamosabbak arra, hogy érzékenyebbek legyenek a csapásokra, mint mások.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a legnagyobb rugalmasságot mutató gyermekek körében a leggyakoribb tényező, ami segítettek bennük ezt a rugalmasság kifejlődését, az volt, hogy legalább egy stabil és érzékeny, gondoskodó kapcsolat, támogató felnőtt volt jelen az életében.
Azaz ACE-teszt egy betekintést nyújthat abba, hogy kik lehetnek veszélyben bizonyos későbbi élet kihívásai miatt, valamint ha szembe nézel ezekkel a kihívásokkal, nagyobb az esélye annak, hogy a káros mintákat nem viszed tovább a saját, gyermekeiddel való kapcsolatodba.
Hogyan értékeljük akkor az ACE-tesztet?
Ha legalább 1 kérdésre is igennel feleltél, téged is ért olyan gyerekkori trauma, amely felnőttként akár nehezen feldolgozható. Minél több igent adtál a kérdésekre, annál komplexebb módon befolyásolta a gyermekkorodat és nagy eséllyel a felnőttkorodat is. Éppen ezért érdemes komolyan venni tested jelzéseit, mert a toxikus stressz nem egyik napról kialakuló fogalom és nagy hatást gyakorol az egész immunrendszeredre, szívedre, agyadra, idegrendszeredre és még sorolhatnánk.
Éppen ezért vedd komolyan és tudatosan foglalkozz vele, különösen akkor, ha a személyes kapcsolataidban előfordulnak kötődési problémák, pénzügyi problémák, depresszió, szorongás, netán valamilyen szerhasználat, sötét negatív gondolatok, netán öngyilkosság gondolata vagy akár rendelkezel visszatérő mintákkal, amelyekről tudod, hogy hosszútávon károsak számodra.
Hogyan tudsz megküzdeni a gyerekkori traumákkal?
Az első lépés a felismerés és az, hogy merj segítséget kérni, szembenézni és dolgozni rajta.
Amire az ACE-tanulmány rámutatott
Az ACE tanulmány öt fő felfedezést tárt fel:
- Az ACE gyakori… a felnőttek közel kétharmadának (64%) van legalább egy gyerekkori traumája.
- Gyermekkori trauma felnőttkori krónikus betegségeket, például rákot és szívbetegségeket, valamint mentális betegségeket, erőszakot és erőszak áldozatává válását idézhetnek elő.
- Az ACE-traumák nem fordulnak elő egyedül… ha van egy, akkor 87% az esélye, hogy kettő vagy több is meglegyen egy adott illető életében.
- Minél több ilyen traumával rendelkezik valaki, annál nagyobb a krónikus betegségek, a mentális betegségek, az erőszak és az erőszak áldozatává válásának kockázata. Az emberek ACE-pontszáma 0 és 10 között van. Minden típusú trauma egynek számít, függetlenül attól, hogy hányszor fordul elő. Az ACE-pontszám a gyermekkori trauma koleszterin-pontszámaként is elképzelhető. Például a 4-es ACE-pontszámmal rendelkező emberek kétszer nagyobb valószínűséggel dohányoznak és hétszer nagyobb valószínűséggel alkoholizálnak. A 4-es ACE-pontszám közel 400 százalékkal növeli az emphysema vagy a krónikus hörghurut és 1200 százalékkal az öngyilkosság kockázatát. A magas ACE-pontszámú emberek nagyobb valószínűséggel erőszakosak, több házasságot kötnek, több csonttörésük volt, több gyógyszert írnak fel nekik, több depressziót és több autoimmun betegséget szenvednek el. A 6-os vagy annál magasabb ACE-pontszámmal rendelkező emberek élettartama 20 évvel lerövidül.
- Az ACE-k felelősek a munkahelyi hiányzások nagy részéért, valamint az egészségügyi ellátás, a vészhelyzeti reagálás, a mentális egészség és a büntető igazságszolgáltatás költségeiért. Tehát az ACE-tanulmány ötödik megállapítása az, hogy a gyermekkori nehézségek nagy mértékben hozzájárulnak a krónikus és mentális egészségünk állapotához.
Forrás: https://byronclinic.com/finding-your-ace-score/
![]() |
A verés negatív hatása a gyermeknevelésben Milyen területen okozhat problémát, ha rácsapunk a gyermekünkre fegyelmezés gyanánt? |
---|
![]() |
A verés hatása az agyra Megváltoztathatja a gyerekek agyi reakcióját és akár tartós következményekkel is járhat! |
---|
További hasznos tartalmakért kattints az alábbi képre és olvass bele blogunkba!
https://pelenkavilag.hu/#newsletter_subscribe